KERÉKPÁROS BÁL 2007 Idén is nagy sikerrel zajlott Tamásiban a város legszínvonalasabb bálja, a Kerékpáros Bál. Ez alkalommal a felújított Művelődési Központ épületében kapott helyet a rendezvény, összesen 234 fő részvételével. A bálon számos díszvendég vett részt, köztük Tamási Város vezetősége és szponzoraink, pártfogóink. A vendégek megérkezése után Koppánné Dr. Kertész Margit, a Tamási Kerékpáros Egyesület elnökének ünnepélyes megnyitó beszéde után díszvendégünk, Zelenka Pál úr jóvoltából meglepetés előadásban részesülhettek az est vendégei a Művelődési Központ színháztermében. Olyan neves előadók adtak műsort a közönségnek, mint Harsányi Gábor színművész, Csala Zsuzsa színművész valamint Mága Zoltán hegedűművész. A zenés-vidám produkciók után következett a Díjkiosztó Gála, melyen kerékpárosaink, szervezőink, versenybíróink a Tamási Kerékpársport sikere érdekében végzett munkájukért részesültek elismerésben. A legnagyobb díjat, az "Év Kerékpárversenyzője Tamásiban" vándorkupát az idén két versenyzőnk közösen vehette át: Győri Dávid és Kocsis Gergő Zsigmond eredményeikkel méltón megérdemelték az elismerő címet. Az est további részében a Vagabund Együttes szolgáltatta a talpalávalót. A bál csúcspotja a tombolahúzás volt, melyen több, mint 300 ajándék került kisorsolásra, a fődíj egy MTB kerékpár volt, mellyel a nyertesnek a hagyományok szerint néhány kört kellett megtennie a táncparketten. Ezután pedig tovább folytatódott a vidám mulatság egészen reggelig.