Ismét a megszokott magas színvonalon zajlott le a 21. Tamási Kerékpáros Bál a Tamási Művelődési Központban 2009. január 30-án. A bálra 193 vendég érkezett, ez valamivel több a tavalyi létszámnál. Nagyon jól mulatott a vendégsereg és reggel fél ötig folyt a tánc.
A bál Kocsis Zsigmond főszervező köszöntője után Ribányi József polgármester megnyitó beszédével vette kezdetét, majd következett a Díjkiosztó Gála, ahol a sportoló gyerekek 2008-as egész éves eredményeit díjazták, többek között kiosztásra került az "Év kerékpárosa" vándorkupa, melyet idén Katona Bálint vehetett át. A díjat Uhrin János edző, országúti, pálya és terep szakosztályvezető adta át. A Vándorkupa eddigi nyerteseinke névsora megtekinthető itt: vandorkupa_nyertesek.doc
A díjátadó után az est vacsorával folytatódott, majd a GHB zenekar is rázendített és kezdetét vette a tánc, melyet a hajnalig tartó mulatozás alatt csak a tombolasorsolás szakított meg. Számos nyeremény talált gazdára: ajándékkosarak, utalványok, értékes tárgynyeremények volt a díjak között. A fődíj a hagyományoknak megfelelően egy MTB kerékpár volt, amellyel a boldog nyertes megtette az elmaradhatatlan tiszteletkört a táncparketten. A Díjkiosztó Gála programja, díjazottjai és a díjátadók letölthető itt: 21.Bal_2009_Dijkioszto_Gala_program_dijazottak_dijatadok.doc
A bálról készült fotók elérhetők a Képek menüpontban.
Videó a tombola fődíjának átadásáról:
Köszönjük a bál támogatóinak, a tombolanyeremények felajánlóinak szíves támogatásukat!
Kérjük, továbbra is támogassák a Tamási Kerékpársportot, iparűzési adójuk 5%-ának, illetve személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával: Szja 1% Iparűzési adó 5%