A Tamási Kerékpáros Alapítvány a Tamási MTB Sport Clubbal együttműködve idén is megrendezi a Tamási Kupa amatőr tehetségkutató versenysorozatot, amely mint már megszokhattuk, 6 fordulóból áll, különböző pályákon lehet próbára tenni az ügyességet és a gyorsaságot, és gyűjteni a pontokat. A fődíjidén is egyértékes MTB kerékpár lesz, amelyet a Tamási Kerékpáros Alapítvány ajánl fel az abszolút győztes részére. Az idei év újdonsága, hogy a korcsoportok születési év szerint lettek meghatározva, a fiúk és lányok természetesen idén is külön lesznek értékelve!
Korcsoportok: 1. 2003 és utána születettek 2. 2001-2002-ben születettek 3. 1999-2000-ben születettek 4. 1997-1998-ban születettek 5. 1995-1996-ban születettek
Az első fordulóra 2009. április 11-én (szombaton) 10:00 órakor kerül sor a "Budai Sportnap" keretén belül. A kerékpárversenyt követően ebéd várja a Sportnap résztvevőit, majd további ügyességi versenyek után kerül sor a díjátadásra.
A Tamási Kupa 2009 verseny részletes feltételei megtalálhatók a versenykiírásban, illetve további információ kérhető az alábbi elérhetőségeken: Telefon: 06-20-598-5283 Farkas Ferenc (Tamási MTB Sport Club elnöke) 06-30-551-3877 Kocsis Zsigmond (Tamási Kerékpáros Alapítvány elnöke) E-mail: info@tamasikerekparsport.hu
Mindenkit szeretettel várunk, várjuk az iskolák jelentkezését is!